2013. január 19., szombat

Második X

József Attila, minden évben születésnapi verssel köszöntött fel magát, én pedig azzal ajándékozom meg magamat hogy írok pár sort a huszadik születésnapomról. 

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam. (...)

2013. január 10-én elkezdtem megünnepelni a 20. szülinapomat. Kezdődött a minor szülinappal, majd pénteken a barátok is felköszöntöttek, szombaton pedig 4-en elmentünk a Bagolyvárba ebédelni majd vasárnap befejeztük egy tipikus magyar ünnepléssel: vasárnapi halászlé a nagy családdal. 
Boldogan mondhatom, hogy nagyon jól telt ez a négy nap és nagyon boldog voltam tőle, hogy még Magyarországon ünnepelhettem meg. 




Ahogy közelgett a dátum, akaratlanul és kicsit elgondolkoztam az eddigi életemen és hogy mit értem el ez alatt a 20 év alatt. Az eredmény mindenképp pozitívnak mondható! 
Szóval van egy családom akiket nagyon szeretek és akikkel imádom együtt tölteni az időmet. Van egy barátom, barátaim (a világ minden táján), olyan szakra járok az egyetemen ami nagyon érdekel. Tehát igazán nem panaszkodhatom! 
Mégis gondolatban írtam egy listát amit most megosztok veletek hogy min szeretnék változtatni és mit szeretnék még elérni, most hogy már "öreglány vagyok":

- kevesebb nyafogás
- több sport
- befejezni ezt az évet az egyetemen
- többet blogolni
- rendesen megtanulni angolul és olaszul

Voyages: 

Kanada!
Rio
New York
Moszkva és Szentpétervár
Ausztrália
Hawaii (vagy valamilyen egzotikus sziget)
Írország

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése